NYITOTT AJTÓ

„Végül pedig, éljetek egyetértésben és harmóniában! Ugyanaz a gondolkodásmód és törekvés legyen bennetek! Igyekezzetek egymást megérteni! Szeressétek egymást, mint igazi, jó testvérek! Legyetek együtt érzők és alázatosak!” (1Pt3,8)

Isten jó!
Isten jó!
„Isten szeretetéből fakadóan teremtette meg az embert. Az Ő terve minden ember életére vonatkozóan tökéletes. Azonban az Édenkerti (tökéletes) állapotot megrontotta az „ősi kígyó”, akinek legfőbb célja volt, hogy elhitesse az emberrel, hogy Istentől

„Isten szeretetéből fakadóan teremtette meg az embert. Az Ő terve minden ember életére vonatkozóan tökéletes. Azonban az Édenkerti (tökéletes) állapotot megrontotta az „ősi kígyó”, akinek legfőbb célja volt, hogy elhitesse az emberrel, hogy Istentől félni kell” – mondta Péter Pál Natániel a Magyar…

„Erősödjetek meg az Úrban”
„Erősödjetek meg az Úrban”
Az élet telve van örömmel, szépséggel és jósággal. Azonban előfordul, hogy néha megfáradunk, ahogy Ézsaiás próféta is mondja: „Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is” (Ézs40,30).

De vajon mit tegyünk olyankor, amikor azt érezzük, hogy végkép nem bírjuk tovább? A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió Körösnagyharsányi házi csoportjában kerestük a választ erre a kérdésre.  Hogyan tudok védekezni, hogy ne kerüljek ilyen helyzetben? Érdemes tanulmányozni Pál apostol,…

„Térjetek meg és keresztelkedjetek meg, mindnyájan!”
„Térjetek meg és keresztelkedjetek meg, mindnyájan!”
A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió Nyírmihálydi Gyülekezetében nagy volt az öröm. Néhány év után, ismét megmozdulhatott a víz a bemerítő-medencében.

Hét ember kötelezte el magát Krisztus követése mellett és egyben tettek tanúbizonyságot arról, hogy most már életük hátralévő részét Isten szolgálatában kívánják élni. Megható volt látni a gyülekezet örömét, a szolgáló testvérek odaadását, szorgalmát, hogy mindent megtettek azért, hogy az egész…

süti beállítások módosítása