1. Lukács evangéliuma

„A leggyönyörűbb könyv, amely létezik” – ez valóban nagy dicséret, különösen egy szkeptikustól. Mégis ez volt a francia kritikusnak, Ernest Renannak az értékelése a Lukács szerint való evangéliumról.[1]

Lukács a kánonban eredetileg a második helyen állt. Névtelen irat, mai cím irata későbbi, ugyan úgy, mint a többi evangéliumnak.[2] A három szinoptikus evangélium közül a keletkezésüket illetően, a legtöbb információt a Lukács szerint való evangélium közöl. Ugyan saját nevét nem írja le a szerző, de olyan irodalmi bevezetést ad, amelyben rámutat munkájának céljára, alkalmazott eszközeire és személyes kapcsolataira is. Ez a bevezetés (Lk 1,1-4) kulcs az evangéliumhoz. A bevezetésből következtethetünk arra, hogy az író milyen gondossággal gyűjtötte be információit, hogy hiteles „tudósítást” adjon.[3] Varga szerint, Lukács összeszedte a rendelkezésére álló írásos anyagokat, valamint a palesztinai útján begyűjtötte, az ott még mindig élő szóbeli hagyomány útján az elbeszéléseket, és ennek alapján alakította ki bevezetőjét.[4] Szerzősségét tekintve Eusebius és Ireneus egyaránt Lukács műveként említik a harmadik evangéliumot, de ezt támasztja alá Justin vértanú, Hegesippus, Alexandriai Kelemen és Tertullianus is.[5] A keletkezés idejét és helyét tekintve, ismét az evangélium előszavát lehet figyelembe venni, amelyből megtudjuk, hogy a szerző a szemtanúk korát követő második keresztény generációhoz tartozott. Fontos figyelembe vennünk azt is, hogy Lukács forrásként használta a Márk evangéliumát, amely 60-as (Ireneus szerint Kr.u.65-68) években íródott.[6] Ebből következhet, hogy a harmadik evangélium 70 után íródhatott.[7] D.A. Carson és Dougles J. rámutatnak még egy lehetőségre, - amely más teológusok szerint - a keletkezési idő akár 75-85 között is lehetséges.[8] Az evangélium görög anyanyelvű pogányoknak szól, így sem Palesztinában sem pedig Szíriában nem keletkezhetett. A 2Kor 8,18 alapján a hagyomány Achaiára utal, de nem lehet egyértelműen kizárni Rómát sem.[9]

2. Lukács irodalmi sajátosságai

Lukács, mint művelt görög fontosnak tartja forrásainak nyelvi, stiláris és tartalmi simítását. Járatos volt a történetírásban is. Az általa rögzített „kutatási anyag” ugyan Theophilusnak lett címezve, de üzen a Római Birodalomban élő nem zsidóknak is, hogy tudósítsa őket arról, milyen nagy Ajándék támadt Izraelben. Irodalmi sajátosságának tekintjük azt is, hogy - a többi evangélium szerzőivel szemben - nem fejezte be az evangéliumot, így az, mint egy bevezetésévé válik az ApCsel-nek. Irodalmi jellegét egy sajátos feszültség: a történetírás és a bizonyságtétel feszültsége jellemzi. Hangsúlyozza Jézus életének és munkásságának történeti jelentőségét, teszi mind ezt úgy, hogy közben megmarad történetírónak. Történeti jellege azonban nem eredményezi azt, hogy történelmi pontosságú lenne, sem azt, hogy pontosabb időrendben íródott volna. Mivel a történetek folyamatosan más-más helyeken zajlanak, ezért a Lukács evangéliumát „úti elbeszélésnek” is szokták nevezni.[10] Lukács gyakran hivatkozik Jézus imaéletére, együttérzésére és könyörületére, talán ezért is foglalnak benne előkelő helyet a gyerekek és az asszonyok. Itt az evangélium ki megy a pogányok közé, hogy Jézust, a világ Megváltójaként mutassa be. Lukács evangéliumát gyakran nevezik a „tanítványság kézikönyvének is”.[11]

3. Az evangélium teológiája

Varga szerint az evangélium központi gondolata, hogy Jézus Krisztus megváltó tette Isten akaratából az egész világra érvényes. A többi evangéliumhoz képest nagyobb szerepet kap a Jézus elveszettek iránti szeretete, amihez szorosan kapcsolódik a földi javakhoz való viszonyulás kérdése. Nagy hangsúlyt kap a Szentlélek szerepe és munkája már a bevezetőtől, ami végig halad Jézus egész életén. Ezzel függ össze az eszkhatológiai szemlélete is. Az eszkathológikus váradalom valóságalapja Jézus földi élete. A Krisztusban való hit alapján várja Jézus második eljövetelét.[12] Az üdvösség történetében az egyház nem a végső szó, a parouszia a jövőre utaló, de nem tisztán futurikus váradalom.[13]

4. Az evangélium szerkezete

Tenney szerint az evangélium központi üzenete az, hogy Jézus Krisztus az emberiség képviselője, aki a Szentlélek hatalma által, az Emberfiának tökéletes életét élte. Ennek az üzenetnek forrását a Lk 2,11-ből eredetezteti, ahol a gyermek Jézust „Megváltó Úr Krisztusnak” nevezi. A megnevezés első része Jézus küldetéséről beszél, míg a második és harmadik rész a judaizmus Messiásaként azonosítja. Az előszót követően (1,1-4) ismerhetjük meg a Megváltó fellépésének előzményeit (1,5-2,52), majd a Megváltó bemutatása következik (3,1-4,15). A Megváltó működését követően (4,16-9,50) nyerünk betekintést a Megváltó küldetésébe (9,51-18,30), majd azt követően a Megváltó passiójának történetét ismerhetjük meg (18,31-23-56). Befejező motívum a Megváltó feltámadása (24,1-24,53).[14]

5. Tékozló fiú, mint példázat

A történetet tanulmányozva megállapítható, hogy Jézus egyik példázatáról van szó. Példázatokról akkor beszélünk, ha a szókép, hasonlat, vagy metafora kibővített, terjedelmesebb formában jelenik meg.[15] Az evangéliumokban igen fontos helyet foglalnak el a példázatok. A példázatok nem csak fontos tanúságot hordoznak, de ezekben tárul fel leginkább Isten országának, jellemének és erkölcsi iránymutatásainak mibenléte.[16] A példázat görög szava a parabola. Ez a szó az Újszövetségben ötvenszer fordul elő a szinoptikusoknál negyvennyolcszor, ezen kívül a Zsid 9,9-ben és a 11,9-ben.[17] Bár az Ószövetség költői képekben, metaforákban gazdagabb, mégis csak öt, műfajilag tisztázott példázatot tartalmaz (Bír 9,7-20; 2Sám 12,1-12; 2Sám 14,1-23; 1Kir 20,38-43; Ézs 5,1-7).[18]

Ez a példázat Lukács önálló anyaga. A példázat megegyezik Jézus egyik központi üzenetével, miszerint az ember Fia azért jött el erre a földre, hogy megtartsa, a mi elveszett (Mt 18,11; Lk 9,56; 19,10; Jn 12,47). Jézus példázatainak további fő elemei a magvetés és lelki növekedés, az elveszett ember iránti szeretet és megkeresési szándék, az ember válasza Isten szeretetére, az anyagi és lelki javak felhasználása, valamint az isteni igazságszolgáltatás és az üdvösség feltételei.[19]

6. Miért tanított Jézus példázatokban?

A példázatokban való tanítás módszerét nem Jézus használta először. Ez a műfaj az Ókorban már elterjedt módszer volt. Már példázatokban tanítottak Jézus előtt Hillél és Sammai rabbi is. A tanítványok maguk is rá kérdeznek Mesterükre, hogy miért beszél példázatokban. A kérdésre maga Jézus adja meg a válasz a Mt 13,10-16-ban, melyből megérthetjük, hogy a nép letompult állapota miatt használta Jézus a példázatokat. Ugyan akkor fontos szempont volt az is, hogy bizonyos igazságokat a hasonlatok formájába lehetett leginkább szemléltetni. Jézus olyan igazságokról beszélt, amelyek befogadására az emberek nem voltak felkészülve, ezért sokszor nem is értették, még a tanítványoknak is el kellett magyarázza Jézus azokat.[20]

7. A tékozló fiú Lk15, 11-32

Weder szerint senki sem vonhatja kétségbe, hogy ez a példázat Jézus szájából hangzott el. A példázat alapgondolatában egybe esik a szőlőmunkások példázatával (Mt 20,1.16), a palesztinai körülményeknek megfelel, és ellenkezik a korabeli zsidó felfogással, hogy első lépésben van bűnbánat és csak azt követően van visszafogadás. Emellett tanúskodik az is, ami Jézus központi üzenete volt, hogy ő azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.[21] J.N. Darby a példázatról azt mondja, hogy „Isten örömét leli abban, ha kegyelmet adhat”. Ez a kegyelem pedig válasz a farizeusok szörnyű szellemiségére, akik a kegyelmet elutasítják. A pásztor öröme, amikor megtalálja az elveszett bárányt, az asszony, aki megtalálja az elveszett pénzét, és ennek az apának az öröme, amikor visszakapja halottnak hitt fiát, mind az Atya jóságát és szeretetét fejezi ki.[22]

A huszonkét versből álló textus, duális. Az első szakasz a tékozló fiút mutatja be (11-21), míg a következő részben az idősebbik fiúról beszél (25-32). Mind két esetben a szakasz az apa szavaival zárul (22-24; 31-32). Kozma, ezt a példázatot kétcsúcsúnak nevezi. Szövegtanilag a példázat mind két részében vannak semitizmusok.

Az igazi megszólítottak a farizeusok és írástudók (1-3), akik a példázat második felében az idősebbik testvér személyében ismerhetnek magukra. A hangsúly ebben az esetben is, mint a példázatoknál általában a második részben emelkedik ki, akár a szőlőmunkások béréről (Mt 20,1-16), vagy a gazdag és Lázár történetéről (Lk 16,19-31) szólónál. A két csúcs, az ellentétes típusokat szemléltetik. Kozma a két szereplő közötti párhuzamot a következő ellentétpárokkal foglalja össze. Még a kisebbik fiú eltávolodik, addig a nagyobb távol van. Amikor a fiatalabb fiú haza tér, az idősebb nem akar haza térni, még a tékozlót befogadják, az idősebbet az apának kérlelni kell, majd mind két esetben következik a logion.[23] Kozma rámutat arra is, hogy a történet főszereplője nem a két testvér, hanem az apa. Ugyan az apa szerepe látszólag csak keveset mond, mégis ő az, aki befogadja a tékozlót és haza hívja az idősebb fiút. Az érvelés további szakaszában megfogalmazza azt is, hogy a „tékozló” címkézés helytelen, azért is, mert nem egy, hanem két fiúról van szó, a kisebbiknél nem a tékozlás a lényeg, hanem az, hogy befogadott és az apa szeretetéből fakadó cselekedete, felülmúlja mind két fiú cselekedetét.[24] A Lk 15-ben lévő három példázat (4,7; 8-10; 11-32) is megerősíti, hogy az apa képe egyszerre példázza a kereső szeretetet és az ember irányába mutatkozó befogadó szeretetet. Sem az elveszett juh, sem pedig az elveszett pénz nem tesz semmit annak érdekében, hogy helyre álljon, azonban az őket kereső komoly erőt és energiát fektet be annak érdekében, hogy rájuk találjon. Ez a kereső szeretet, még a tékozló fiú története a befogadó szeretet ábrázolja.[25]

A Lk 15,11-ben az Atya Isten emberként van ábrázolva, akinek két fia van. Az idősebbik fiú – mint azt már a korábbiakban is írtam – példázza a farizeusokat és az írástudókat, még a fiatalabb fiú a megtérő bűnöst. A farizeusok és írástudók is Isten fiai a teremtés által, de nem a megváltás által, még a tékozló fiú bűnének felismerése és megbánása által lesz azzá.[26]

A kisebbik fiúnál két fontos mozzanat van, amely az ember Istentől elszakadt állapotát mutatja be. Az első mozzanat az örökség kikérése. A kor szokása szerint az örökséghez hozzá jutni, csak az örökhagyó életében, vagy ajándékozással, kölcsönadási szerződéssel, vagy haszonélvezet visszatartásával lehetett. A kisebbik fiúnak járó rész a zsidó hagyományok szerint az örökség egyharmada lehetett.[27] Ez a cselekmény kifejezi azt is, hogy a fiatalabb fiú az apától független életre vágyik, hogy majd ő jobban tudja az életét irányítani és a vagyonát kezelni, mint az apja. Ez a mozzanat a bűn által elvakított embert jelképezi, aki nem csak öntelt, hanem rendíthetetlen magabiztosságát tükrözi.[28] Varga szerint a vagyon kikérése, akár érthető is lehetne, a palesztinai viszonyokat ismerve, az igazi probléma abban van, hogy a megkapott vagyonhányadot nem az egzisztencia építésére fordította, hanem eltékozolta.[29]

Az apáról nem sokat tudunk meg ebben a momentumban, csak annyit, hogy megosztja fiai között a vagyont (12b). Felmerülhet a kérdés, hogy vajon az apa miért adta ki szó nélkül a vagyont? Miért nem beszélte le kisebbik fiát szándékáról? Takács két gondolatban ad választ. Az egyik az, hogy Isten csak az önként vállalt szolgálatot tudja elfogadni, mert tiszteletben tartja az ember szabad akaratát, semmit sem akarva rákényszeríteni, még azt sem, ami mások számára egyértelműen jó. Másodsorban pedig az az ember, aki már elhatározta szándékát, azt ész érvekkel sem lehet eltántorítani attól, amit akar.[30]

A második mozzanat az örökség eltékozlása (13), amit hamar követ az éhezés fázisa (14). „Az éhínség álruhába öltözött áldásnak bizonyult”.[31] Jézus szándéka ez által, hogy rámutasson arra, hogy hova vezet az Isten nélküli élet. A tékozlás, minden ilyen úton haladó ember életében jelen van, más-más megnyilvánulási formában, az önfelmagasztalástól kezdve a teljes lezüllöttség állapotáig. A hanyag és meggondolatlanul költekező, dobzódó életmód, a munka kerülése, természetes következménye az elszegényedés Az ilyen úton haladó ember azonban előbb, vagy utóbb de „szükséget lát”, vagyis lelkében kiüresedik. Takács szerint a tékozló fiúnál még a disznók is jobb módban éltek, hiszen a „moslék” szó görög szava a „keration”, ami a szentjánoskenyérfa termését jelöli és ez az eledel önmagában is vajmi kevés.[32] „Akha rabbi Kr. u. 320 körül azt mondta, hogy ha az izraeliták szentjánoskenyeret kénytelenek enni, akkor megtérnek.”[33] Erős és kifejező ez a kép, hiszen az egykor tehetős zsidó ifjú, most egy pogány szolgálatában áll. Ez a kivetett és elutasított állapot, ez a lelki mélység az, amely elvezet a 17. versben található fordulóponthoz.[34] A fiú „magába szállt”. Jézus azt a tanítást szemlélteti itt, amely már meg jelent az Ószövetségi írásokban is (Zsolt 23,6; 31,20; 145,7). Pál apostol a Rm 2,4-ben írja, hogy „az Istennek jósága téged megtérésre indít”. Az Istenhez való visszatérésnek több lépése van, ezek közül az első, hogy megemlékezik az Isten jóságáról.[35] Elő kerülnek az apai házban szerzett élmények. A fiúi státuszhoz kapcsolódó jogok az abból fakadó lehetőségek. Azonban ahhoz, hogy ez a változás bekövetkezzen az életünkben, elengedhetetlen az eddigi életünkkel, cselekedeteinkkel, gondolkodásmódunkkal szembenézni. Ahhoz, hogy a visszatérés vágya megfogalmazódjon bennünk a Szentlélek meggyőző munkájának kell végbe menni a lelkünkben. Nem elég az elhatározásunkat meghozni, nem elég a vágyakozás a helyes irány után, hiszen az önmagában még nem a megoldás, cselekedetté kell, hogy váljon bennünk a felismerés.

A 20a. versben a döntést követi a cselekmény, „felkelt azért és hazament”. Vannak dolgok, amelyeket nekünk kell megtenni. Még akkor is, ha félünk. Jézus maga ad bátorítást az őt keresőknek a Jn 6,37-ben: „Aki énhozzám jő, semmiképpen ki nem vetem”.

Mielőtt haza ért volna, (20b.) meglátta őt az apja. Úgy tűnik, mint ha az apa most sem gondolkodna, hanem futni kezd a fia elé. MacDonald csodálatosan fogalmazza meg a szituáció lényegét: „Jézus bátran úgy írja le Istent, mint aki nem várja meg, hogy megszégyenült gyermeke haza lopakodjon, nem is áll méltóságteljesen, amikor az jön, hanem kiszalad, hogy magához ölelje, úgy ahogy volt, megszégyenülten, rongyosan és piszkosan.”[36]

Jézus ezt mutatja be, hogy az Atya szeretete nincs feltételhez kötve.

A 21. versben a fiú bűnvallására kerül sor. A bűnvallás elengedhetetlen része a bűn rendezésnek, mert ez által fejeződik ki a bűn felismerése és az attól való elfordulás. Erre a mozzanatra a bűnbánó embernek van szüksége, nem pedig az Istennek.[37] Az apa további intézkedése (22-24) rendkívül szemléletes képet ad a hit általi megigazulás tanításának. Ruha – gyűrű – szandál. Az ünnepi öltözet az ember méltóságára mutat a pecsétgyűrű a visszakapott fiú státuszra való jogra mutat, még a szandál a rabszolgáktól való megkülönböztetést szemlélteti. Mind ez együtt az „otthonlétet” jelenti.[38]

A 25. verstől látjuk az idősebb fiút. Az ő szerepét elsősorban az apához való viszonyulása minősíti. Nem érti, hogy mi történik, egy szolgától kér információt (26-27). Miután megtudta a „vigalom” okát, megharagudott (28a). Azt gondolhatjuk, hogy ez a fiú hűséges és engedelmes, hiszen az apjával maradt, azonban a viselkedése ennek az ellenkezőjét mutatja. Helyesen mondja Takács, hogy apja fizikai közelsége ellenére, mennyire távol van tőle lélekben.[39]

Az idősebb fiú féltékeny, bár tudja, hogy apja minden java az övé. Az apa hívásának nem engedd, haragra gerjed testvére és apja iránt. J.N. Darby a következőket fogalmazza meg: „Ahol Isten öröme van, oda nem tud bejönni az önigazultság. Ha Isten jó a bűnöshöz, mi haszna van az én igazságomnak?”[40] Az idősebb testvér olyan érveket hozott fel apjával és testvérével szemben, amely arra mutat, hogy saját érdemének tekintette azt, hogy apja mellett maradt. Ez a lelkület pedig azt a farizeusi felfogást példázza, amely együtt jár a bűnösök kirekesztésével. Ezt erősíti meg a Mt 9,11; Mk 2,16 és Lk 5,30 is, amikor Jézus együtt eszik a bűnösökkel a farizeusok és írástudók pedig megbotránkoznak. Ennek a magatartásnak a veszélye abban van, hogy képtelenné teszi az embert az önmagával való szembesülésre. Az apa azzal fejezi ki, hogy nincs benne személyválogatás a fiai között, hogy kérleli őt. Meggyőzésének eszköze, hogy a kisebbik fiú a halálból támadott fel, aminek örülni kell minden embernek. Jézus erre az állapotra mutat rá a farizeusoknak és írástudóknak. Kegyességi cselekedeteiket nyűgnek érzik, a törvények értelmezését maguk javára forgatják, keserűségük miatt pedig Istent vádolják. Ha valaki megtért, azt pedig kritizálják és igyekszenek kirekeszteni, mert szívük szeretethiányba szenved.[41]

8. Befejezés

A Lk 15,11-32 Jézusi példázat az egyik legterjedelmesebb. Valóban életről és halálról van benne szó, az üdvösség és kárhozat párhuzama, vagy a szeretet és a harag együtteséről. Lk Jézus 27 példázatát örökítette meg, amiből 11-et a vele ellenkezőknek mondott. Ezeket a „vitapéldázatokat” Jézus elsősorban nem önmaga igazolására használta, hanem az Őt hallgatók jobb belátásra térítésére. Szándéka volt, hogy az emberek felismerjék Istenkereső és befogadó szeretetét. A példázat vége nyitott marad, hiszen nem tudjuk az idősebb fiú bement a lakomára, vagy sem. Egy biztos a hallgatóságot döntési helyzetbe hozta. Jézus célja az volt, hogy a farizeusokat kimozdítsa a megszokott, helytelen szemléletükből. Az igazi megtérés tehát, Isten jóságából fakad, valamint az evangéliumokat olvasva a Jézussal való közösség megtapasztalása után következik be.[42]

9. Irodalmi Jegyzék

MacDonald, William, 1999, Újszövetségi Kommentár, Budapest, Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió, 231-349o.

J.N. Darby, 2005, A Biblia könyveinek áttekintése, Hagen, GBV – Dillenburg, 151-223o.

Tenny, Merrill C., 2012, Újszövetségi Bevezető, Budapest, Keresztény Ismeretterjesztő Alapítvány, 133-142o.

D.A. Carson és Dauglas J. Moo, 2007, Bevezetés az Újszövetségbe, Budapest, Keresztény Ismeretterjesztő Alapítvány, 197-224o.

Varga Zsigmond, 1995, Lukács Evangéliumának magyarázata, in: Dr. Szathmáry S.–Tarr  K., A Szentírás magyarázata: Jubileumi kommentár, Budapest, Kálvin Kiadó, 1796-1859o.

Kozma Zsolt, 2002, Jézus Krisztus példázatai, Budapest, Iránytű Alapítvány, 8-39o.; 225-249o.

Takács Szabolcs, 2010, Jézus példázatai, Biatorbágy, főiskolai jegyzet, Sola Scriptura Főiskola

Kocsis Imre, 2019.01.11., Bevezetés az Újszövetségbe,

http://kateketa.avkf.hu/dok/bevezetes_az_ujszovetsegbe.pdf

Szilasi Zoltán, 2019.01.11., Lukács szerinti Evangélium,

http://www.adventista.hu/gyula/images/stories/letoltesek/bibliaiszabadegyretem2/lukacs_evangeliuma.pdf

[1] MacDonald, 1999, 231.

[2] Varga, 1995, 1796.

[3] Tenney, 2012, 133.

[4] Varga, 1995, 1797.

[5] MacDonald, 1999, 231.

[6] Tenny, 2012, 137.

[7] Kocsis, 2006, 42-43.

[8] D.A. Carson és Dougles J. Moo, 2007, 206.

[9] Varga, 1995, 1798.

[10] Szilasi, (é. n.), 1-2.

[11] MacDonald, 1999, 232.

[12] Varga, 1995, 1798.

[13] Szilasi, (é. n.), 2.

[14] Tenney, 2011, 138-139.

[15] Kozma, 2002, 23.

[16] Takács, 2010, 2.

[17] Kozma, 2002, 16.

[18] Kozma, 2002, 15.

[19] Takács, 2010, 3.

[20] Takács, 2010, 2.

[21] Kozma, 2002, 227.

[22] J.N. Darby, 2005, 203.

[23] Kozma, 2002, 227.

[24] Kozma, 2002, 229.

[25] J.N. Darby, 2005, 203-204.

[26] MacDonald, 1999, 310.

[27] Varga, 1995, 1839.

[28] Takács, 2010, 6.

[29] Varga, 1995, 1839.

[30] Takács, 2010, 6.

[31] MacDonald, 1999, 310.

[32] Takács, 2010, 6.

[33] Kozma, 2002, 236.

[34] Varga, 1995, 1839.

[35] Takács, 2010, 6.

[36] MacDonald, 1999, 310.

[37] Takács, 2010, 6.

[38] Takács, 2010, 7.

[39] Takács, 2010, 7.

[40] MacDonald, 1999, 311.

[41] Varga, 1995, 1840.

[42] Kozma, 2002, 249.