NYITOTT AJTÓ

1.    Bibliai tipológia- többféle értelmezésben

A Tipológia és Apokaliptika című könyv első lapjait olvasva, arra gondolok, hogy ez egy nehéz olvasmány és szinte lehetetlen ilyen rövid terjedelemben összefoglalni. Leonhard Goppelt szavai azonban, némi megnyugvást jelentenek, amikor saját művének jelenőségéről beszél, miszerint az Újszövetség magyarázatát a történeti elemzésen túl az Ószövetség beteljesedése felől is értelmezzük, mert az Újszövetség is önmagát így értelmezi.

Markion radikális hozzáállása az Ószövetséghez, majd az ő szemléletének tovább gondolása nem meglepő, hiszen korábbi olvasmányaim között szerepelt már Joseph J. Carr, Megtört kereszt című könyve, amelyben betekintést enged a náci eszmék Ószövetség-ellenes világába. Számomra inkább kérdés az, hogy a Német egyházakban hogyan válhatott ez hivatalos teológiai programmá.  Érdekesnek és egyben elgondolkodtatónak találom Ellis marburgi teológus megjegyzését is, aki több teológus munkásságában felfedezni vélte a markionizmus jegyeit – véleményem szerint ma is gondolkodnak így – miszerint az Ószövetség már nem tekinthető kinyilatkoztatásnak, sem Isten igéjének.

A Typos szerkezete két részből áll. Az első a tipológia jelenségét vizsgálja a judaizmusban, a másik pedig a tipológia újszövetségi szerepét. Vizsgálja Jézus személyének tipológiai jelenőségét: „próféta”, „Dávid fia”, stb. Vizsgálja az egyház tipológiáját a „12 törzs” és „12 próféta”, stb. Goppelt konklúziója az újszövetségi könyvek vizsgálata után a következő: a tipológia az Újszövetség alapvető írásmagyarázati elve, de nem tekinthető „zárt rendszernek”. A tipológia nem hermeneutikai rendszabály, inkább gondolkodás és szemléletmód, ami az üdvtörténet beteljesedését tartja számon.

Ezzel szemben Bultmann állítja, hogy a tipológia az hermeneutikai módszer és az egyház értelmezésében az Ószövetségi alakok, események és intézmények, csak előképek. Véleménye szerint a tipológia az „ismétlődés”, vagyis a jövendölést bizonyító módszer. Szerinte a tipológia nem más, mint a ciklikus időszemléletnek az eszketologizálása.

Gerhard von Rad bírálja Bultmann gondolatait, míg védi Goppelt téziseit. Véleménye szerint a tipológiai gondolkodásmód az emberi gondolkodás és értelmezés alapvető funkciója. Kimutatja azt is, hogy a mitologizáló, spekulatív teológia ismeretlen volt az ókori Izrael számára. Bultmannal szemben a tipológia eszméjét nem az „ismétlődésben” látja, hanem a „megfeleltetésben”.

Goppelt Pál levelein keresztül igyekszik el jutni a fogalom megismerésére. Gondolat menetét az allegória és tipológia szembeállításával kezdi. A „typos” szó eredeti jelentése „ütés”, „lenyomat”, „pecsét lenyomatot” jelent. Szerinte Pál apostol teszi hermeneutikai kifejezéssé.

Szintén Goppelt szerint a tipólógiai megközelítésről, annak eredetéről három dolog mondható: 1. nem volt ismert dolog az őskereszténység nem biblikus, hellenista környezetben, 2. kizárólag zsidó környezetben fordul elő, itt is, mint eszkatológiai princípium, 3. a judaizmusban van előzménye az Ószövetség eszkatológiájában.

A tipológia és a történetkritikai módszer. Vádak a tipológiával szemben: 1. olyan jelentést ad a szövegnek, ami túlmutat rajta és nem is tartalmazza, 2. olyan ószövetségi eseményeken alapul, amit a történetkritika megcáfolt, vagy kétségbe vont, 3. tompítja az Ószövetség tanúságtétel jellegét, önkényesen szelektál.

 2.    A tipológia mint hermeneutikai módszer eredete és értelme – Rudolf Bultmann

A tipológia a hermeneutikai módszer értelmezésében az Ószövetség olyan egyházi értelmezést jelent, amelynek kiinduló pontja, hogy minden ószövetségi alakot, eseményt, stb. előképként, előábrázolásként értelmez. Magát a kifejezést Pálhoz vezetik vissza a Róm 5,14-hez, melyben Ádámot Krisztus típusának mondja, az 1Kor 10,6-ban pedig a pusztában vándorló népet a keresztényekhez hasonlítja. Antitípusként értelmezi az 1Pt 3,21-et. A két módszert megkülönbözteti. 1. ismétlődés, 2. beteljesedés. A két módszernek két időfelfogása is van. A jövendölést bizonyító módszer szerint az időt lineárisnak tekinti, míg a tipológia szerint ciklikusnak.

Ezzel kapcsolatban számomra legérthetőbb gondolatot szeretném idézni: „Amennyiben egy új világkorszak kezdete egyben a régit végét is jelenti, úgy azt mondjuk: a végidő egyben ősállapot is.”

Az azonos elemek gondolata az ókori keleten és a görög kultúrában is ismert volt. Az idő körkörös mozgásának lehetőségét az ószövetségi próféták eszkatológikus reménységének tekintették. Ennek célja, hogy arra mutasson rá, hogy amikor elérkezik az ítélet az a korszak vége, ami utána egy új korszak kezdődik. Ilyen kultikus ünnepnek vélik az újév fordulót is.

Az ismétlődésben látják kialakulni a radikális eszkatologizálást is, ami arra enged következtetni, hogy az új világkor egyben az üdvösség kora is. Ebben az összefüggésben: azt feltételezi, hogy az új korszak antitípusa a régi korszak, de ez ellentétesen felel meg, ugyan úgy, mit a Krisztus és Ádám párhuzama. Ádám halált hozott, Krisztus életet.

3.    Az Újszövetség legfontosabb tipológikus helyekről

A Róma 5,12 Krisztus és Ádám szembe állítása, hasonló ráutalás a Róm 3,23-ban található – az új teremtés Krisztusban van. A teremtéssel kapcsolatos, sűrűbben használt párhuzam Mózes kora – az üdvösség kora párhuzam. Az Apcsel 3,21-ben van az újjáteremtés kifejezése is. A 22 vers Mózest idézi 5Móz 18,15-ben, miszerint Isten olyan prófétát ad, mint ő. Az 1Kor 5,7 Krisztust, mint húsvéti báránynak nevezi, ami a 2Móz 12,46 párhuzama. A Jn 3,14 Mózes és Krisztus tipológiája a rézkígyó példáján át. A könyv ugyan több tipológiát tartalmaz, de a terjedelmi korlátok miatt nem térek ki részletesen mindegyikre.

4.    Az Ószövetség tipológiai értelmezéséről – Gerhard von Rád

Gerhard von Rad kilenc pontban tárgyalja a témát. 1. A tipológiai gondolkodásmód – mint az már a korábbiakban is megjegyeztem – mindenfajta  emberi gondolkodás és értelmezés elemi funkciója. 2. Az ókori keleten más formáját találjuk ennek az analógiás gondolkodásnak (a lenti csak másolata a fentinek) – a kezdet és a vég közötti eszketológikus megfelelésre  épülő gondolkodásmód. 3. Goppelt könyvének érdeme, hogy rámutat arra, hogy ez a gondolkodásmód nem csak meghatározó, de sokféle is az Újszövetségben – ugyan akkor az allegória háttérbe szorul. 4. Luther szó szerinti értelmezése és Kálvin módszeres egzegézise az Ószövetségi tipológia területén új irányt teremt, aminek a racionalizmus véget vetett. 5. Az Ószövetség történelemkönyv – olyan történelem ez, amelyet Isten igéje alakította, még pedig a teremtéstől az Ember fiának eljöveteléig. 6. Az Ószövetség történeti mű – deuteronómista történelemszemlélet. Célja: Isten teremtő igéjének története – ígéretek és isteni bejelentések rendszere. 7. „csak benned van Isten” – Isten Izraelben való lakozását kizárólag  az értelmi és lelki összefüggésben határozza meg. 8. Izrael teológiai gondolatvilága állandóan utal Isten jótéteményére, sőt folyamatosan újra és újra értelmezi. Az ígéretek beteljesülései. 9. Mi közöm nekem ehhez, amit Izraelnek ígért Isten? 

5.    Apokaliptika és tipológia Pál leveleiben – Leonhard Goppelt

A német teológiában kulcsfogalom lett az apokaliptika és a tipológia egyaránt. Az Újszövetség kutatásban mindkét fogalomnál változott a nézőpont megítélése. Mindkét nézőpont egyazon kérdést veti fel, ami a Jézus-interpretáció szerkezetének kérdése. A megoldás keresése kétirányú, 1. von Hoffman munkája – szöveg és tárgyi összefüggések, 2. von Rad munkái – hermeneutikai megfontolás.

Pannenberg – Bultmann szakít az Ószövetséggel és figyelmen kívül hagyja az Újszövetség üdvösségtörténeti önértelmezését.

Pál leveleiben az apokaliptikus és tipológiai látásmód összekapcsolódik. Pál teológiájának meghatározó része az apokaliptika. Három irányú gondolkodás: 1. Schoeps a zsidó vallástörténet aspekusa, 2. Wilckens „a kinyilatkoztatás, mint történelem” – szisztematikus teológia, 3. Kasemann szerint az újszövetségi teológia horizontja Krisztus uralma.

Napjainkban egyre inkább elterjedt felismerés, hogy a páli teológia szerkezetének legfőbb eleme az apokaliptika volt – ennek jelentése: történeti aspekusból a klasszikus apokalipszisben látható közös teológiai alap. A kérdés: hogyan viszonyul az apokaliptika Jézus eljöveteléhez Pálnál?

Az apokaliptika értelmezésében a történelem a végkifejlet felé halad, még a tipológia értelmezésében a történelem a végkifejlet előképe.

A tipológia ismertetőjegyei Pálnál és helye: a Róm 5,12-19 és az 1Kor 10,1-11 alapján. Jellegét az adja, hogy ószövetségi történeteket vonatkoztat az újszövetségi történésekre. A típus szerkezete: 1. Minden példaképpen történik velünk, 2. Iste cselekedetei meg vannak írva, 3. Isten tette a végidő gyülekezeteinek szól.

A típus és antitípus párhuzama ugyanakkor fokozást is jelent. Pál tiplológiája tehát nem az Ószövetség magyarázatának hermeneutikai módszere, hanem pneumatikai látásmód, amely feltárja az üdvösségtervben megalapozott összefüggéseket.

Ádám és Krisztus szembeállítása Róm 5,12-21; 1Kor 15,21. 44-49. a keresztények hit általi megigazulását Ábrahámmal hozza összefüggésbe Róm 4, Gal 3,6-4,7. a Mózes korszakát az üdvösség-történettel hozza párhuzamba 1Kor 5,6. 10,1-11.

A tipológiai szemléletnek három eredetéről beszélnek: 1. Az őskereszténység nem ismeri a tipológiát, 2. Kizárólag zsidó környezetben van, ott is az eszkatológiában, 3. A zsidó környezetben előzményei vannak.

A történetkritika módszerében a vita fő irányát az a felismerés adja meg, hogy sem a történetírás és sem a hit történelem ábrázolása nem feltétlen érvényű. Felelősségünk, hogy komolyan vegyük és más-más nézőpontból, de egységben lássuk.  

6.    Összegzés

Ahogy azt már első olvasatra is láttam, számomra igen nehéz és nehezen érthető olvasmány ez. Sokszor újra el kellett olvasnom egy-egy mondatot, hogy megértsem. Talán leginkább Bultmann elméletén csodálkoztam, hogy mennyire „leértékelte” a tipológia szempontjából az Ószövetséget. Azt hiszem, hogy az én személyes ismereteim alapján, ha eddig nem is tudatosan, de én is úgy gondolkodtam, hogy az Ószövetség előzménye az Újszövetségnek, ahol akár az első Ádám és Krisztus párhuzama tudatos bibliai kép, vagy az Ábel vére és a Krisztus vére.

Pál leveleinek tipológiáját és apokaliptikáját illetően, azt gondolom, hogy valóban komolyan kell vennünk és mind azt egységként kell látni és értelmezni.