NYITOTT AJTÓ

Talán az első fontos megállapítás Gerhard von Rad könyveit olvasva az, hogy ebből lehetetlen néhány ezer karakterben beszámolót írni. A második pedig az, hogy ez az alkotás valóban nagyszerű teológiai alapmű, amit nem elég csak elolvasni, hanem tanulmányozni kellene. Fontos megállapítás az is, hogy nem egyszerű olvasmány egyik rész sem, számomra alapjaiban véve kicsit nehéz a nyomon követhetősége, hiszen több teológiai módszerhez nyúl.

Gerhard von Rad, első könyvének alcíme „Izrael történeti hagyományainak teológiája”, majd megállapítja, hogy nincs egységes felfogás arról, hogy mi is az Ószövetség teológiájának a tárgya. Ugyan akkor, amennyiben helyesen értelmezem von Rád első könyvének szövegét, azt gondolom, hogy az általa kidolgozott teológia röviden összefoglalva nem más, mint az ősi Izráel történelme, vagy is magát a történelmet fogalmazza meg és írja le, mint teológiát és viszont. Azonban, nem mint történeti tényeket fogalmaz meg, hiszen az véleményem szerint is helytelen lenne, hanem mint történeti  hitvallásokat. A hit formába öntése az, ami mozgatja az eseményeket, amit az üdvösség útjaként értelmezhetünk az nem más tehát, mint egy hitvallás, még pedig Jahve vezetésének a megvallása. Véleményem szerint, ezt a történelmet egybe kapcsolja Izrael vallás és kultusztörténetével is, amivel jómagam is egyet tudok érteni. Bár Izrael történelmi és politikai helyzetének stabilitása, illetve annak hiánya, ezt nagymértékben befolyásolja. Teszi mind ezt úgy, hogy közben egy-egy eseményeknek is külön történeti jelentőséget gondol. A szerző, mind ezt az üdvtörténeti eseménysorozatot a hexateukhosz teológiája alapján láttatja az olvasóval. Itt szeretném megjegyezni, hogy ezzel a fogalommal csak most találkoztam először, ami már önmagában sokat adott számomra. Örömtelinek vélem, hogy magát az ószövetségi történelmi folyamatokat a Krisztusra akarja irányítani. Az Ószövetség teológiájának tárgyát nem Izrael szellemi-érzelmi környezetében látja, sokkal inkább abban, hogy Izrael mit mond Istenről. Véleménye szerint magának a teológusnak is főleg azzal kell foglalkoznia, amit Jahvéról mondanak, azért is, mert Izrael sem önmagát emelte ki, hanem azt, amit Jahve szólt hozzájuk.

A második kötetében tett kijelentése kifejezetten tetszik, amikor arról beszél, hogy az ószövetségi kutatásokat megkönnyíti, hogy az Isten cselekedeteiről szóló beszámolók eleve rendelkezésre állnak. Érdekes a klasszikus próféták előtt időszakról alkotott bevezetője, melyben megjegyzi, hogy egy alapos vizsgálat ellenére sem lehetne prófétajelenségi történetről beszélni. A kötetben a prófétáknak is van teológiájuk a szerző értelmezésében és szolgálatuk nem önmagában „csak” a prófétálás, hanem – amennyiben helyesen értelmezem – egy új élethelyzet szociológiai értelemben is, hiszen az elhívott, kilépett a gazdasági, politikai „biztonságból” és teljesen függővé tette magát Jahve akaratának. A szerző rámutat arra is, hogy az Ószövetség Istennek Izráellel és a népekkel való történetét beszéli el a teremtéstörténettől a világvégéig, amikor is elérkezik a Krisztus uralmának ideje, amit a próféták megjövendöltek. Az őszi Jahve-történetet számtalanszor újra fogalmazták, ami a jövőre való nyitottságukat is jelentette. A folyamatos újra értelmezés nyitottsága véleményem szerint a mai egyházak számára is elengedhetetlenül fontos, mert az Istenhez való viszonyunkat folyton újra kell értelmezni. A társadalmi változások folyamatos kihívásaira válaszokat kell találni.

Amit első sorban személyesen tanulhatok Gerhard von Rád-tól, az az alázat, ahogyan hozzá áll a Biblia szövegéhez és Istenéhez, valamint a teológiához. Tanúság számomra az is, hogy a történeti eseményeket érdemes és szükséges önmagukban is komolyan venni. Ennek bizonyságát látom mind két kötetében. Amit tanulhatok a művéből még, az a Biblia szövegéhez való ragaszkodása, és annak teljeskörű vizsgálata. Nem egy aspektusból szemléli az Írást, hanem körül járja azt. Különösen tetszik, hogy az Ószövetséget újra meg akarja szólaltatni. Sajnos a gyülekezeti közösségekben, a posztmodern gondolkodású emberek között nehéz az Ószövetség Istenéről úgy beszélni, hogy Ő alakítja a történelmet. Egy részt azért, mert az emberek egyre több mindent megkérdőjeleznek, másrészt azért, mert mindenki csak a számára „kellemes” dolgokat akarja hallani. A próféták esetében is megfigyelhető a történetiség, a történeti, történelem teológiája. A von Rád által használt terminus technikusokra csak nehezen tudtam reagálni, vagy egyáltalán nem.

Fontos momentum lehet az egyház szereplői, tisztség viselői számára a prófétai meghívás értelmezése, hogy valóban, akit Isten szolgálatra hív, annak akár arra is késznek kell lennie, hogy a társadalmi megítélése, egzisztenciális helyzete is megváltozhat, akár negatív értelemben is. Elengedhetetlen az Istenhez való viszony folyamatos újra értelmezése is.