NYITOTT AJTÓ

Déry Tibor írása bepillantást enged egy „politikai fogoly” lelki világába. Igen rövid momentum ez, mégis jól értelmezhető. Az 1956-ban íródott mű, hűen ábrázolja az 50-es évek ideológiai feszültségeit. A főhős „B” története a börtöncellából indul útjára. Úgy tűnik, hogy „B” semmit sem ért az őt körülvevő összezsugorodott világból. Megkapja civil ruháit és mellé az utasítást, hogy öltözzön át. Ruhái nem csak gyűröttek lettek, de a hét év „megőrzés” után penészesek is. Ebben a jelenetben tanúi lehetünk a mindent leuraló entrópiának, az idő mindenen és mindenkin átgázoló feltartóztathatatlanságának. A penész az enyészet képe az öregedés és vesztességgel szembeni tehetetlenségünket ábrázolja.

A következő momentum az őrmesterrel való dialógus. „B” megkapja szabaduló levelét, amit egyáltalán nem ért. A dokumentumot olvasva szeretné megtudni, hogy miért kellett hét évig börtönben lennie, azonban a letartóztatás indoka című rovat üresen maradt. A történet szereplője számára rejtély marad, hogy milyen okból tartották fogva. Minden bizonnyal a hét év börtön megtörte „B”-t, mert nem keresi a maga igazát, nem is kérdez. Egy dolgot tud, hogy most szabadon engedik. A diskurzus során kitűnik a szereplő bizonytalansága, félelme, hiszen fogalma sincs, hogy mi várja őt a „szabad világba”.

A börtön világából kilépve tömeg közlekedik, majd egy taxiba ül. A taxissal való beszélgetés során kiderül, hogy „B” most szabadult. Ez a momentum duális üzenetet hordoz. Először is azt, hogy a taxis jól ismeri az őt körülvevő világ ideológiai forrongásait, ezért inkább együtt érző, mint sem elítélő (még borravalót sem fogad el, tanácsot ad). Másod sorban pedig, - ami történetünk szereplőjét erősen foglalkoztatja – az idő lenyomata (mint ha minden rá lenne írva). Árulkodó az öltözete, a meg fakult bőr színe, a haja és a cigi utáni vágya.

„B” szívében a félelem és bizonytalanság annál inkább felerősödik, minél közelebb ér régi otthonához. Nem tudja, hogy a felesége várt-e rá, hogy egyáltalán ott lakik-e még, ahol valamikor együtt éltek. Tudja, hogy van egy gyermeke, de fél a találkozásoktól. Nem rohan, a fűbe ülve időzik, mintha csak késleltetni akarná a „nem tudom mi vár rám” pillanatot.

A házmestertől tudja meg, hogy még ott él a szerelme és gyermeke, azonban fájdalmas információként éri, hogy szeretett otthonokban társbérlők is vannak, akik a lakás nagyobb részét birtokolják.

Ez a jelenet a politikai kiszolgáltatottságot, az eszmékkel egyet nem értő emberekkel szembeni retorziót és megtűrtséget üzeni. Jól ábrázolja az 50-es éveket uraló emocionális világot a rettegés, kiszolgáltatottság, sokszor kiáradó dehumanista megnyilvánulásokat.

Megrázó a történet utolsó előtti jelenete is, amikor „B” találkozik a feleségével. Sokat mondó ölelések, hallgatások, a többször megismétlődő kérdések: „Szeretsz még? Megöregedtem? Meg tudsz szokni?”  És az arra adott, ismételgetett válasz: Egyetlenem!”

Talán kicsit kultikus a befejező kép, amikor a feleség gondosan megmosdatja férjét. Mint ha azt kiáltana, „hogy mossuk le magunkról a múlt szennyét és lépjünk tovább!” A férj és feleség kapcsolatát, a lényüket is átható igaz szerelem tartja össze, ez a kapocs pedig minden nehézségen átviszi az embereket.