NYITOTT AJTÓ

„Végül pedig, éljetek egyetértésben és harmóniában! Ugyanaz a gondolkodásmód és törekvés legyen bennetek! Igyekezzetek egymást megérteni! Szeressétek egymást, mint igazi, jó testvérek! Legyetek együtt érzők és alázatosak!” (1Pt3,8)

Mire van szükséged?
Mire van szükséged?

„Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban”. (Filipi 4,19) Lenyűgöző Pál apostol Isten ismerete. Egész lényét, gondolkodását és cselekedeteinek motivációját ez az ismeret jellemzi. Pál jól ismeri…

Meglátom az Istent
Meglátom az Istent
„Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll. És miután ezt a bőrömet megrágják, testem nélkül látom meg az Istent”. (Jób 19,25-26)

Hogy mi a különbség az érzelmi alapú és a hit által való Isten imádat között, azt Jób a Biblia ószövetségi hithőse, igazán tudta. Jób istenfélő, igaz ember, mégis tragédiák sorozata veszi körül. Anyagi csőd zúdul rá, vállalkozása totális csődbe jut, majd a halál…

süti beállítások módosítása