NYITOTT AJTÓ

„Végül pedig, éljetek egyetértésben és harmóniában! Ugyanaz a gondolkodásmód és törekvés legyen bennetek! Igyekezzetek egymást megérteni! Szeressétek egymást, mint igazi, jó testvérek! Legyetek együtt érzők és alázatosak!” (1Pt3,8)

A bűnbocsánat és a gyógyulás közvetítése
A bűnbocsánat és a gyógyulás közvetítése
Rendkívüli megtapasztalás az, amikor a pasztorál pszichológia alapján definiált evangéliumi hatalom működésének részesei lehetünk. Tudva mind azt, hogy Istentől kapott felhatalmazásom van arra, hogy a rám bízott hatalommal sáfárkodjak.

Lukács így ír erről a felhatalmazásról a tízedik fejezet, tizenkilencedik versében: „Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek”.  Jézus, mint példakép Az evangéliumi hatalom, vagyis a bűnbocsánatnak és a…

Az evangéliumi hatalom értelmezése
Az evangéliumi hatalom értelmezése
A „evangéliumi hatalom” megfogalmazása igen egyszerű feladatnak tűnik, mégis ha a „hatalom” szó közéleti definícióját veszem alapul, olyan státusz fogalmat látok, ami néhány aspektusból analizálva, akár ijesztő is lehet.

Bevezetés, célkitűzés A „evangéliumi hatalom” megfogalmazása igen egyszerű feladatnak tűnik, mégis ha a „hatalom” szó közéleti definícióját veszem alapul, olyan státusz fogalmat látok, ami néhány aspektusból analizálva, akár ijesztő is lehet. Az evangéliumi hatalom értelmezése ugyanakkor, sokkal…

süti beállítások módosítása