„Tartsuk meg a reménységnek vallását tántoríthatatlanul, mert hű az, a ki ígéretet tett” (Zsid 10,23)
„Ne dobjátok el hát bizodalmatokat, melynek nagy jutalma van.” (Zsid 10,35)
Az életünk nem mindig úgy alakul, ahogyan azt mi szeretnénk. Vannak kudarcaink, nehéz és szenvedéssel teljes időszakaink, amelyek sokszor – úgy gondoljuk – arra akarnak kényszeríteni bennünket, hogy feladjuk drága célunkat.
Emlékezzünk csak Mt14,24 versére, mikor Jézus tanítványai hajóba szálltak, hogy a túlpartra evezzenek és mikor a tenger közepére értek, micsoda vihar kerekedett, hogy olyan szembe szél fújt, hogy sokkal egyszerűbb lett volna számukra, ha feladják a küzdelmet, nem harcolnak tovább, hanem visszafordulnak. A tanítványok tapasztalt hajósok voltak, még is rettegtek, talán kiabáltak is: Hol vagy Jézus, hát nem te küldtél bennünket erre az útra? Engedtünk neked, most meg magunkra hagysz? S ekkor feltűnik Jézus a tengeren járva! A tanítványok nem ismerték meg azonnal, azt gondolták valami kísértet lehet, de Jézus azonnal szólt hozzájuk: „bízzatok, én vagyok, ne féljetek”! „Mert aki eljövendő, eljő és nem késik”(Zsid 10,37).
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.