Mindent behálóz a hazug „korszellem”. Elhiteti az embereket, megtéveszt sokakat, hívőket és nem hívőket egyaránt, hogy csak akkor lehet megelégedett, ha minél több anyagi javat biztosít családjának. Óh, micsoda önámítás!
És ezért a „megtévesztett ember” őrült rohanásba kezd. Elveszíti időérzékét, teherbíró képességét túlbecsüli, Istenérő teljesen megfeledkezik! A kezdeti sikerek homálya lassan sűrű, átjárhatatlan köddé válik.
Már észre sem veszi, hogy a „hiábavalóság oltárára” helyezett mindent, mindenét, amije valójában volt. S teszi mind ezt önként, mint ha csak ez az egyetlen alternatíva létezne. Feláldozza az egészségét, feláldozza az életét, feláldozza a családját, gyermekeit, annak érdekében, hogy „szebb és jobb legyen”. Sajnos, számtalan esetben látjuk, hogy ezek az óriási küzdelmek olykor tragédiával végződnek.
Felszínessé válnak az emberi kapcsolatok, tönkre mennek szerelmek, házasságok, s romokban hever a szülő-gyermek viszony. Mindent, amiért küzdöttünk, elveszítjük.
Jól mondja a próféta, amikor erre figyelmeztet: „úgy maradtok, mint egy szál fenyő a hegytetőn, mint egy zászló a halmon” (Ézs30,17b)
Mit tegyünk hát? Hogyan változtassunk életünkön? Jézus a következő választ adja számunkra: „Jöjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket” (Mt11,28).
Fotó: Pirjo-Riitta Törmänen
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.