NYITOTT AJTÓ

„Végül pedig, éljetek egyetértésben és harmóniában! Ugyanaz a gondolkodásmód és törekvés legyen bennetek! Igyekezzetek egymást megérteni! Szeressétek egymást, mint igazi, jó testvérek! Legyetek együtt érzők és alázatosak!” (1Pt3,8)

Felelősséggel tartozunk a ránk bízott javakért is!
A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió Szeretetszolgálatának munkacsoportja, Békési Endre vezetésével 2017.09.20-án a Nyírmihálydi gyülekezet épületét renoválta, ablakot cserélt, ajtókat hozott rendbe, felkészítve az imaházat a téli zökkenőm

img_20170920_103729.jpgDávid király minden álma az volt, hogy Istenének „Házat” építsen, azonban Teremtője neki nem, csak fiának Salamonnak tette lehetővé, hogy felépítse Jeruzsálem első templomát. Dávid ezért nem sértődött meg, sőt örvendezett. Micsoda dicsőség Istennek házat építeni. Terveket készített, építési anyagokat, pénzt gyűjtött, hogy mire fia Salamon trónra kerül, azonnal neki láthasson a templom építésének.

Fontos, sőt bibliai alapja van, hogy a már felépített templom állagát is meg kell őrizni! Ennek a gondolkodásmódnak elsősorban a gyülekezet vezetőinek szívében kell, hogy gyökeret eresszen, hiszen ők azok, akik felelnek a nyájért és annak épségéért, hogy a gyülekezetek tagjai megtanulják, megértsék, hogy az entrópia törvényének értelmében, mindig készen kell állniuk arra, hogy a fizikai épületeikért is felelősséget tudjanak vállalni, ugyan úgy, ahogy a testi templomunkért.

„Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, a melyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok?” (1Kor6,19)

Pál apostol szavai, melyeket Isten Szelleme ihletett, örökérvényűek. img_20170920_103725.jpgAz ember teste nem csak hús és vér, hanem templom is. Olyan „épület”, amelyben maga Isten akar lakozni a Szent Szellem által. Milyen csodálatos ez! Egyes vallások azt tartják, hogy Isten nem megy a bűnös emberek közé, azonban ez a Biblia vers mást állít. Nem kevesebbet, mint azt, hogy Isten bennünk lakozik! Ezért, fontos, hogy törődjünk a testünkkel, egészségünkkel, s ha szükséges, akkor renováljuk is.

Ezt tette a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió Szeretetszolgálata is, Békési Endre vezetésével, ugyan is 2017.09.20-án a Nyírmihálydi gyülekezet épületét renoválta, ablakot cserélt, ajtókat hozott rendbe, felkészítve az imaházat a téli zökkenőmentes működésre.

Az ember környezete minden esetben tükrözi szívének állapotát. Tehát, sok esetben nem pénz kérdése a környezetünk állapota, hanem belsőharmóniánk megléte, vagy éppen annak hiánya.

A bejegyzés trackback címe:

https://tisztavizetapoharba.blog.hu/api/trackback/id/tr9112897554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Surman László - Soha többé

Címke feed

    Nincs megjeleníthető elem.

Naptár

május 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Friss topikok

Állandó oldalak

süti beállítások módosítása