Nagy öröm volt számunkra az is, hogy Finn testvéreink Aarne Törmänen és kedves felesége Pirjo-Riitta Törmänen nyári szabadságolásuk után, ismét velünk lehettek, akik gyermekeink között végeznek csodálatos, nélkülözhetetlen misszió munkát.
Egyszer egy farizeus (ókori, szigorú vallási elveket valló zsidó párt) törvénytanító megkérdezte Jézust: „De ki az én felebarátom?” (Lk10,29b).
Kérdésének célja nem a tudatlanságából fakadt, mint sem inkább Jézus „csőbehúzásának” szándékával. Okoskodni akart, vitatkozni, csillogtatni a törvények tökéletes ismeretét, amelyet oly sok munkával, fáradsággal tanult meg. Azonban Jézus bölcsessége nem csak az ismeretek elsajátításából fakadt, hiszen saját maga mondja: „Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, a ki küldött engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak és mit beszéljek” (Jn12,49).
Jézus válasza, - szokásához híven – képes beszéd volt. A Bibliánkból jól ismert történet:
„Jézus pedig felelvén, monda: Egy ember megy vala alá Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esék, a kik azt kifosztván és megsebesítvén, elmenének, és ott hagyák félholtan. Történet szerint pedig megy vala alá azon az úton egy pap, a ki azt látván, elkerülé. Hasonlóképen egy Lévita is, mikor arra a helyre ment, és azt látta, elkerülé. Egy samaritánus pedig az úton menvén, odaért, a hol az vala: és mikor azt látta, könyörületességre indula. És hozzájárulván, bekötözé annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba; és azt felhelyezvén az ő tulajdon barmára, vivé a vendégfogadó házhoz, és gondját viselé néki. 
Másnap pedig elmenőben két pénzt kivévén, adá a gazdának, és monda néki: Viselj gondot reá, és valamit ezen fölül reáköltesz, én mikor visszatérek, megadom néked” (Lk10,30-36)
Jeruzsálemtől Jerikó 27km-re van, ráadásul a két város között 400 méter a tengerszinti különbség. Sziklás terület, alig járható út, ami számos veszélyt rejteget. És ez a veszély realizálódik. Egy embert megtámadtak, kifosztottak és félholtra vertek. Sokszor a mi életünknek szakaszai is telve vannak ilyen sziklás, meredek utakkal! Elkeseredünk, haragmagot engedünk fakasztani a szívünkbe, megengedjük magunknak, hogy gyűlölködünk, hagyjuk, hogy a Sátán aggodalommal terhelje meg mindennapjainkat, nem is gondolva arra, hogy mind ez a saját szellemi életünket, Jézushoz való viszonyunkat teszi tönkre, fojtja meg. Ilyenkor eszünkbe sem jut, hogy segítségre van szükségünk.
És mit teszünk mi olyankor, amikor ilyen helyzetben lévő embereket látunk tehetetlenül, magukra hagyva, kifosztottan heverni? A pap kikerülte, a Lévita sem törődött vele. Ne ítélkezz! Te mit tettél volna az Ő helyükbe? Kérlek, gondold át!
Ismersz magad körül olyan embereket, akik a depresszió börtönének foglyai, akiket a különböző drogok láncai gúzsba kötöttek, akik éheznek, rettegnek a közelgő téli hidegtől, mert fogalmuk sincs, hogy mivel fognak fűteni? Te mit tennél meg értük?
A történet szerint egy samaritánus (nem zsidók és zsidók el nem hurcolt maradékából összetevődő vegyes népesség) is arra járt. A zsidók a samaritánusokat megvetették, nagy ívbe kikerülték, pogánynak, istenteleneknek tartották őket. És micsoda meglepetés! Pont az az ember nyújt segítő kezet, akiről nem is gondolnánk. Míg mások lenézik, kiközösítik, önmagukat különbnek tartják tőle, addig ez az ember segítségére siet a rászorulónak. Ez az ember nem elméletben segít, nem tanácsot ad, nem okoskodik, hanem gyakorlati segítséget nyújt. Sőt, saját pénzén gyógyítatja!
Jézus példázatát követően vissza kérdez: „E három közül azért kit gondolsz, hogy felebarátja volt annak, a ki a rablók kezébe esett?” (36v)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.