„ Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve!” (Jób1,21b)
Jób istenfélő ember volt, olyan, aki minden dolgaira ügyelt. Vigyázott a cselekedeteire, a beszédére, sőt gyermekei életéért is állandóan Isten előtt járt. A Biblia azt tanítja róla: „feddhetetlen, igaz, istenfélő, és bűngyűlölő” (8v.) férfi volt. De vajon, akkor miért szenved a fedhetetlen, igaz, istenfélő és bűngyűlölő ember? Miért vette őt körül a halál kötele? Egyáltalán, miért engedte meg Isten mind ezt a szörnyűséget az életében? Nem tudjuk! Egy dolog azonban különös ebben a történetben, még pedig az, ahogyan Jób viseli a szenvedést.
Senki sem örül annak, amikor betegségek, veszteségek, fájdalmak, tragédiák rántják a mélybe. Sokszor értetlenül állunk a ránk szakadt, balsorsú események özöne előtt, s elárasztják elménket a „miértek” véget nem érő áradata. Olyan az életünk ilyenkor, mint a felkorbácsolt tenger. Miért veszítettem el az állásomat? Miért pont az én autóm robbant le? Miért engem raboltak ki? Miért az én szerettem hunyt el? Kétségbe esett kérdések, válaszok nélkül. Érzelmek, kétségek, mintha Isten nem is tudna rólunk.
Pedig tud! Ahogy ezt nyilvánvalóvá is teszi a Jelenések könyvében, mind a hét gyülekezet esetében. Ő maga mondja minden esetben: „tudom a te dolgaidat”! Mózesnek is ezt mondta: „láttam az én népemnek nyomorúságát” (2M3,7). Isten minden esetben tudja, hogy mikor és mi történik velünk!
Tudott Jóbról és tud rólad is! Látja a kétségbeesésedet, reménytelenséged, kilátástalanságodat. Látja az aggodalmat, a félelmet a szívedben! Tud róla, hogy szenvedsz!
Jób szenvedése ereje felett való volt, - talán a te fájdalmad is meghaladja az erődet - mégsem tagadta meg Teremtő Istenét. Nem átkozta, nem vádolta Őt, sem a körülötte élő embereket, nem ment a bíróságra üvöltve, keresve a maga igazát. Miután mindenét elveszítette, eljutott hozzá élete legszörnyűbb híre is: maghaltak a te gyermekeid is, mind a tízen! Fájdalmai közepette, csak ennyit mondott: „Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve!”
Te mit teszel, mit mondasz a rád omlott terhek alatt? Tudod-e mondani „áldott legyen az Úrnak neve”? Tudod-e mondani: „Ha már a jót elvettük Istentől, a rosszat nem vegyük-é el?” (Jób2,10b). Abban a tudatban, hogy, „Tudjuk pedig, hogy azoknak, a kik Istent szeretik, minden javukra van”(Rm8,28).
Uram! Te látod az én szenvedéseim, Te jól ismersz és mindent tudsz rólam. Segíts, hogy minden mélységeimben benned bízzak és téged áldjalak, hogy meg ne tagadjalak. Tarts meg engem a te kegyelmedbe, mert Te vagy az én reménységem. Tudom, Uram, mindenem tőled van és nálad nélkül semmit sem tehetek. Áldott legyen az én Uram neve!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.