NYITOTT AJTÓ

Isten szeretete

Miután Isten megteremtette a szeretett világot, és elhelyezte az Éden kertjébe Ádámot, majd mellé rendelte Évát, mint segítő társat, lehetőséget adott az embernek arra, hogy vele közösségben éljen. Ez a lehetőség ugyanakkor magában hordozta azt is, hogy az ember elutasítsa a Teremtőjével való közösséget.

Ebből a lehetőségből világosan kitűnik, hogy Isten nem robotokat teremtett, - akik távvezérléssel engedelmeskednek neki, parancsra szeretik és tisztelik Őt,- hanem olyan embereket, akikből csak egy van, akik nem pótolhatóak, akik felismerik az Atya szeretetét, gondviselését és önszántukból, hálával telve képesek a Teremtő Isten imádatára.

Az ember engedetlensége

A történetet röviden összesűrítve a folytatásában láthatjuk, hogy Ádám rossz döntést hozott, melynek következményeként el kellett az embernek hagynia az Édent, ami azt is jelenti, hogy megszakadt az ember Istennel való közössége. Tehát a bűn elválasztotta az embert Istentől.

Istentől való eltávolodás

Minden bizonnyal Ádám és Éva reménykedett abban, hogy Isten ígérete szerint, születni fog majd egy Fiú, aki az ősi kígyót legyőzi, aki által megszűnik a bűn és az ember ismét közösségben élhet Teremtőjével. Ezért is volt nagy öröm, amikor megszületett Káin. Valószínűleg ezt gondolta Ádám: Igen, ő lesz az, akit az Úr megígért.  És mekkora csalódás volt, micsoda tragédia. Akit reménységüknek hittek, testvérgyilkossá lett!

De nem csak Káin lett gyilkos, hanem Lámekh is (1M4,23). Az Ádámnak és Évának ígért Mag, a Reménység, a Szabadítás egyre távolabbinak tűnt, hiszen az emberi szív egyre betegebbé vált.

Az 1M6,1a - „Lőn pedig, hogy az emberek sokasodni kezdének a föld színén”.

Az 5.v. - „És látta az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz.”

„Tekintett azért Isten a földre, és ímé meg volt romolva, mert minden test megrontotta az ő útját a földön”. (12.v)

A türelmes Isten

Tehát Isten hallotta az Ábel vérét kiáltani, hallotta az ifjú vérét kiáltani, látta a beteg szívek rúgkapáló dobbanásait. Isten látta, hogy mivé lett az ember,- amit Péter így fogalmaz meg a 2Pt 2,13-14-ben: „a kik gyönyörűségnek tartják a naponkénti dobzódást, undokságok és fertelmek, a kik kéjelegnek az ő csalárdságukban, mikor együtt lakmároznak veletek. A kiknek szemei paráznasággal telvék, bűnnel telhetetlenek, elhitetik az állhatatlan lelkeket, szívük gyakorlott a telhetetlenségben, átok gyermekei”.

Tudodjátok, Isten szenvedett a fájdalomtól az Ő szívében az emberi gonoszság miatt, ahogy az 1M6,6-7 – versben olvassuk: „Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az ő szívében. És monda az Úr: Eltörlöm az embert, a kit teremtettem, a földnek színéről; az embert, a barmot, a csúszó-mászó állatokat, és az ég madarait; mert bánom, hogy azokat teremtettem”.

Döbbenetes! Mikor először olvastam a történetet, Isten haragjának kiteljesedését láttam. Azt gondoltam, hogy Isten kegyetlen bosszút áll a világon. Azt gondoltam, hogy az Ószövetség Istene, kegyetlen Isten. De a Lélek ezt mondja: „Mert nem gyönyörködöm a meghaló halálában” (Ez 18,32).

De akkor vajon mi történik?

Ha Isten nem kegyetlen, és nem gyönyörködik az ember halálában, akkor miért mondta ezt Nóénak: „Minden testnek vége elérkezett előttem, mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg általuk: és ímé elvesztem őket a földdel egybe.” (1M6,13).

Isten kegyelme – az ítélet bejelentése

A nyolcadik verest többször elolvastam egymás után: „De Noé kegyelmet talála az Úr előtt” (1M6,8). És ekkor megértettem valamint. A teremtéstől eddig a pillanatig kb. 1536 év telt el. Vagyis Isten, Ádám és Éva engedetlensége után még kb. 1536 évig nagy-nagy türelemmel várt arra, hogy az ember ismét keresni fogja a vele való közösséget.

Ez azt jelenti, hogy Isten nem volt kegyetlen, sőt türelmes volt. A 14. versben ez már nyilvánvalóvá is válik, hiszen Isten Noénak a következőket mondja:  „Csinálj magadnak bárkát”. Isten egyértelművé teszi, hogy ítéletét az emberiség megmentése érdekében hozza! Hiszen Noé tökéletes férfiú volt és Istennel együtt járt! (9.v.) Az az Isten, aki megbánta, hogy embert teremtett, most kinyilvánítja, hogy az Ő szívében való bánkódás egyben a megmentést is magába hordozza.

Noé engedelmessége

Isten megosztotta tervét Noéval, semmit sem titkolt el előle (17. v.). Elmondta, hogy elpusztítja az embereket, állatokat, de Vele szövetséget köt (18. v.) és megmenti családjával együtt. Noé kinevethette volna Istent, hiszen a földön addig még nem esett az eső. 1M2,6-ban olvassuk: „azonban pára szállott vala fel a földről, és megnedvesíté a föld egész színét”. Tehát csak pára burok vette körül a földet és nem eső esett. Azonban Noé hitt Istennek és engedelmeskedett.

Noé a hit örököse

„Hit által tisztelte Istent Noé, mikor megintetvén a még nem látott dolgok felől, házanépe megtartására bárkát készített, a mely által kárhoztatá e világot és a hitből való igazságnak örökösévé lett” (Zsid 11,7).  

Amikor Noé hozzá fogott a bárka megépítéséhez az emberek látták, minden bizonnyal meg is kérdezték tőle: Ember, mit csinálsz? Noé pedig elmondta nekik Isten ítéletét. Az emberek napról-napra látták Noé kitartását, hallhatták figyelmeztetéseit, de mivel nem látható dolgokról beszélt, ezért elutasították, valószínűleg eszelősnek tartották! 

Az ítélet végrehajtása

És Isten mindent úgy tett, ahogy azt Noénak mondta. Miután elkészült a bárka és megtelt azokkal, akiknek Isten megmentést ígért „az Úr bezára utána az ajtót” (1M7,16b.)

„Noé életének hatszázadik esztendejében, a második hónapban, e hónap tizenhetedik napján, felfakadának ezen a napon a nagy mélység minden forrásai, és az ég csatornái megnyilatkozának. És esék az eső a földre negyven nap és negyven éjjel. (1M7,11-12)

Vajon mit gondolhattak az emberek, amikor meglátták az első eső cseppet, ahogy a feketévé vált égbolt dörögni kezdett, ahogy a felhők mögé rejtett nap fénye helyett, villámok világították meg a jajgató arcokat, miközben mindenki ide-oda kezdett rohanni? Keresték családtagjaikat, gyermekeiket, szüleiket és nem értették, hogy mi történik. S ahogy a mélységek forrásai felfakadtak, a fuldokló emberek öklükkel ütötték a bárka oldalát, ahogy segítségért könyörögtek Noénak, hogy nyissa meg előttük az ajtót és mentse meg őket.

Vajon mit gondolt Noé, miközben szűnni nem akaró könnyeit próbálta letörölni, s hallotta a halálra ítélt ember tömeg jajveszékelését, ahogy felfigyelt a bárka recsegő zajára, miközben felemelkedett az özönvíz hullámzó felszínére?

Vajon annyira szívtelen volt, hogy nem akarta megnyitni a bárka ajtaját, a fuldokló gyermekek előtt?

Nem gondolom! De, ahogy ezt olvastuk: „az Úr bezára utána az ajtót” (1M7,16b.), azt is jelentette, hogy Noénak nem állt módjába segítséget nyújtani senkinek!

Ez Isten ítélete, melyet hosszan tartó várakozás, kegyelem és türelem előzött meg, mely magában hordozta egy új kezdet lehetőségét. 120 évig épült a bárka, ez volt a kegyelmi idő!

Az özönvíz után  (Megreformálta, újraalakította a világot)

Az Ő kegyelmi szövetségének jele:

„Az én ívemet helyeztetem a felhőkbe, s ez lesz jele a szövetségnek közöttem és a föld között”. (9,13)

Reform az éghajlatban:

„Ennekutánna míg a föld lészen, vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nap és éjszaka meg nem szünnek”. (8,22

Reform a táplálkozásban:

Minden mozgó állat, a mely él legyen nektek eledelül, a mint a zöld fűvet, nektek adtam mindazokat. (9,3)

Reform az ember és állatok együttélésében:

És féljen és rettegjen tőletek a földnek minden állatja az égnek minden madara: minden a mi nyüzsög a földön, és a tengernek minden hala kezetekbe adatott (9,2)

Reform a földrajzban:

Vízáradattal, mint egy ruhával borítottad be azt, a hegyek felett is vizek állottak vala. Egy kiáltásodtól eloszlának, és mennydörgésednek szavától szétriadának. Hegyek emelkedének fel és völgyek szállának alá arra a helyre, a melyet fundáltál nékik. Határt vetettél, a melyet át nem hágnak, nem térnek vissza a földnek elborítására. (Zsolt 104,6-9).

Reform a törvényben:

A ki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki (9,6a)

Reform az életkor csökkenésében

Befejező gondolatként, had hívjam fel a figyelmet arra, hogy a mostani világ ismét démonizálódik, hogy Isten kegyelme bennünket is figyelmeztet, ugyan úgy, ahogyan figyelmeztetett Noé idejében. Vajon mi hiszünk e nem látott dolgok bekövetkeztében?

Ha Istennel jársz mint Noé, ha te is igazodsz Isten beszédéhez e gonosz világban,  akkor az ÚR reformátoraként Te is kegyelmet találsz Isten előtt. Mert, „a mostani egek pedig és a föld, ugyanazon szó által megkíméltettek, tűznek tartatván fenn, az ítéletnek és az istentelen emberek romlásának napjára”. (2Pt 3,7)