NYITOTT AJTÓ

„Van pedig Jeruzsálemben a Juhkapunál egy tó, a melyet héberül Bethesdának neveznek. Öt tornácza van. Ezekben feküvék a betegek, vakok, sánták, aszkórosok nagy sokasága, várva a víznek megmozdulását. Mert időnként angyal szálla a tóra, és felzavará a vizet: a ki tehát először lépett bele a víz felzavarása után, meggyógyult, akárminémű betegségben volt. Vala pedig ott egy ember, a ki harmincnyolcz esztendőt töltött betegségében. Ezt a mint látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már sok idő óta úgy van; monda néki: Akarsz-é meggyógyulni? Felele néki a beteg: Uram, nincs emberem, hogy a mikor a víz felzavarodik, bevigyen engem a tóba; és mire én oda érek, más lép be előttem. Monda néki Jézus: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj! És azonnal meggyógyula az ember, és felvevé nyoszolyáját, és jár vala.” (János 5,2-9) 

A helyzetem kilátástalan és reménytelen – gondolta magában ez a 38 éve ágyhoz kötött beteg férfi, miközben Jézus szemébe nézett – de már bele nyugodtam, sőt már hozzá szoktam, elfogadtam, hogy ebből a beteg, nyomorult állapotomból nem is gyógyulhatok meg. Úgy sem tehetek semmit.  

Jézus látta ennek az embernek az egész lelkét, minden fájdalmát, szenvedését, csalódását, elutasítottságát és látta azt is, hogy ez a férfi már feladta az életért való küzdelmét. Látta a betegségben elgyötört ember vívódásait s minden bizonnyal hallotta az oly sokszor kétségbe esett ember „hol van az Isten”!? sóhajtásait is. 

Az őt körülvevő körülmények emberi mértékkel még érthetőek is voltak, hiszen nagy sokaság várta a víznek megmozdulását (3) és az angyal is csak időnként (4) szállt a tóra, ő pedig fekvő beteg volt, nem tudott járni, nem tudott mozdulni, kiszolgáltatott, tehetetlen volt. Minden oka meg volt a kétségbe esésre, az önfeladásra. Innen már nincs tovább, ez a vég – gondolta a beteg és gondoljuk sokszor mi is saját életünkre, kudarcainkra tekintve. 

De ez a pillanat most más. Jézus ott áll és a szemébe néz a földön fekvő embernek és ezt kérdezi: „Akarsz-e meggyógyulni?”(6b). 

Óh, micsoda kérdés!? És pont akkor hangzik el, amikor már a beteg mindent feladott, amikor már belenyugodott a megváltoztathatatlanba? Akkor, amikor már az ember végképp elismeri, hogy képtelen bármit is tenni saját életéért, hogy az ember képtelen megmenteni önmagát!?

A 38 esztendeje beteg ember is talán felháborodott, összezavarodott Jézus kérdésén, mégis szelíd maradt s szinte éppen csak hallható módon suttogta Jézusnak: „Uram, nincs emberem”(7). Jézus figyelte a férfi arcát, észrevette, hogy megfakult szeme csillogni kezd, talán el is mosolyodott, majd ezt mondta neki: „Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj!”(8). 

A férfi valószínűleg nem értette mi történik, lehet, hogy még nem is hallott Jézusról, nem is ismerte Őt, mégis engedett neki. „És azonnal meggyógyult az ember”(9). Akkor, amikor már letette életét, amikor már minden kilátástalanná vált, amikor már a halál kapuját látta megnyílni, jön Jézus és mindent megváltoztat.

Akarsz-é meggyógyulni? – kérdezi Jézus most Tőled is, aki testi betegségben szenvedsz, aki lelki fájdalmaktól gyötrődsz, mert családban élsz mégis magányos vagy, mert a gyász fájdalma kínoz, mert nem tudod, mit hoz a holnap. Tőled is, akit megbántottak és nem tudsz megbocsájtani, akit a gyűlölet fojtogat, aki bele fáradtál már az életbe. Tőled is, aki alkoholista, drogos vagy! Akarsz-é meggyógyulni?

Ha igen, tud meg, nem elég vallásosnak lenni, Jézusra van szükséged. Találkoznod kell Jézussal. Személyesen, hogy a szemébe nézhess és Ő is a tiédbe. Jézus mondja: „Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.”(Jelenések 3,20)