NYITOTT AJTÓ

Ekkor hozzámenvén Péter, monda: Uram, hányszor lehet az én atyámfiának ellenem vétkezni, és néki megbocsátanom? még hétszer is?. Monda néki Jézus: Nem mondom néked, hogy még hétszer is, hanem még hetvenhétszer is. (Mt18,21-22)

Jézus válasza egyértelmű. Ezt nem lehet félre magyarázni. Az egymásnak való megbocsájtásban nem lehetünk fukar szívűek. A megbocsájtás nem függhet attól, hogy mennyire vagyunk megbántva. Az emberi kapcsolatok törvények sorozatából épül fel és ez így helyes. A megbocsájtási is egy ilyen törvény, hiszen a Főpapi ima, olyan ok és okozati összefüggésben jeleníti meg a megbocsájtás feltételét, amely minden emberre számára kötelező érvényű. Jézus mondja: „És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek”(Mát6,12). Ha én elvárom az Atya részéről a feloldozást, nekem is fel kell oldoznom az én testvéremet.

Természetesen, ha csak ez az egy törvény motivál bennünket, akkor ez önmagában kevésnek fog hatni. Fontos, hogy a szeretet törvénye domborítsa ki bennünk a megbocsájtást és ne csak a törvény megtartásának félelme, hiszen ez farizeusi magatartás.  Lukács ezt írja: „Az pedig felelvén, monda: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat”. (Luk10,27) Isten beszédét tovább olvasva az 1Kor13-ban azt olvassuk, hogy a szeretet nem számítgat, nem mérlegel. Tehát a szeretetnek nem lehetnek feltételei, a szeretet maga a törvény és ezt a törvény a belső kényszerűség irányítja, a Krisztusban. Ebből adódóan a szeretet ad igazi szabadság, hiszen a meg nem bocsájtás láncra ver, rabszolgává tesz, a keserűség szolgájává.

Ebben az igében Péter még a Mózesi tővény alapjaiból indult ki: „Hányszor kell megbocsátanom?” (Mt18,21) Péter talán azt gondolta, hogy a megbocsátásnak vannak korlátai, határvonalai. Lehet, hogy azt gondolta, hogy „ami sok, az sok”. Testvéreim! Hányszor gondoljuk mi is ezt, oly könnyen lemondva testvéreinkről, s morogva hozzá tesszük: „hagyjuk egymást békén, semmi közünk egymáshoz!” Valószínűleg Péter is ezt gondolta. De „a szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy…”(1Kor13,4-8) Jézus látta Péter szívét, ezért a szeretet törvényével helyre igazította és megerősítette. „Nem mondom neked, hogy hétszer is, hanem hetvenszer hétszer is”(Mt18,22)

„És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek”(Mát6,12). Ha számon lenne tartva, hogy Krisztus hányszor esedezik az Atyánál (1Ján2,1) miértünk naponta, talán eszünkbe sem jutna, hogy bármelyik testvérünknek felrójuk a velünk szembe elkövetett cselekedeteit. Testvérem! Ne fáradj bele a megbocsájtásba! Soha ne téveszd szem elől, hogy neked az Atya minden bűnödet meg bocsájtotta! Hidd el, ha szembesíted magad saját cselekedeteiddel, akkor a te testvérednek veled szembe elkövetett bűnei is, sokkal kisebbnek fog tetszeni. Bocsáss meg, engedd el az adóságot és ne kárhoztasd a te atyádfiát és ezt tedd úgy, hogy soha többé ne emlékezz meg azokról, hiszen a Zsoltáríró is ezt tapasztalta: „A milyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket”(Zsolt103,12).