A gyülekezeti alkalmon Janne igei szolgálatát követően a Törmänen házaspár szolgálata következett, majd Seppo testvér csodálatos bizonyságát hallgathattuk meg.
A hívő ember legfőbb célja, hogy megálljon Megváltója előtt, ezért számára a jövő nem más, mint a Krisztusban való reménység. Aki Krisztusban reménykedik, annak élete kősziklán áll. Az emberek sokasága nem ismeri ezt a reményt, ezért különböző szenvedélyekben keresik életörömüket. Vannak, akik az alkoholban keresik örömüket, vagy éppen bánatukat akarják elfojtani általa, a fiatalok óriás tömege veszélyeztetett a különféle drogoktól, talán nincs is olyan család már, akik valamilyen szinten ne lennének érintettek ebben a szörnyű hazugságban. Mások a hatalom gyakorlásában, mások megalázásában látja saját sikerét, - „az élet kemény, nekem is keménynek kell lennem”.
Nekünk hívőknek adatott az a feladat, hogy rámutassunk Krisztusra, hiszen Ő az út, az igazság, Ő maga az élet! A boldogságra és reménységre vágyakozó ember számára, minden válasz benne van Jézusban. Nincs más út!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.