„Erőtlen és összetört vagyok nagyon, s szívem keserűsége miatt jajgatok.” (Zsolt38,9)
Ezt a zsoltárt írásmagyarázók „panaszéneknek” nevezik. Néhány versben Dávid fizikai betegségéről, fájdalmairól panaszkodik, majd üldözőitől való félelméről. Fájdalmát tetézi, hogy barátai és rokonai is elfordultak tőle.
Vajon mi az oka a király szenvedésének? Önmaga ellen vallva, bűnösnek tartja magát s minden fájdalmát, betegségét magatartása következményeinek vallja: „nincs békességem vétkeim miatt” (3b).
Dávid saját állapotának felismerése közben nem emberek segítségét kéri. Nem azt várja, hogy ellenségei megbéküljenek vele, nem azt várja, hogy rokonai megsajnálják, hanem Istenhez könyörög: „Uram, te hallgass meg Uram, Istenem!” (16b).
Őszinte bűnbánat ez! Dávid saját élethelyzetének, állapotának önértékelése, melynek kapcsán új megállapításra tesz szert: túlnőtt királyi hatalmán ez a probléma, nem tehet semmit önerejéből, nincs megoldás, csak Isten segíthet: „Ne hagyj el Uram Istenem, ne távolodjál el tőlem!” (22). – kiálltja.
De sokszor szenvedünk mi is különböző betegségekben, gyengeségekben, de sokszor tapasztaljuk mi is, hogy bajunkban magunkra maradunk, embertársaink elfordulnak tőlünk. Magánytól szenvedünk, kínjaink nem akarnak enyhülni. Mit tegyünk hát?
Forduljunk leghűségesebb bizalmasunkhoz, a mi Istenünkhöz s ismerjük be bűneinket, tartsunk bűnbánatot s kiáltsuk együtt Dáviddal: „Siess segítségemre, oh Uram, én szabadítóm!” (23).
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.