Hatvannégy évvel ezelőtt, 1945. május 9-én véget ért a második
világháború, amelyben milliókat gyilkoltak meg a származásuk miatt.
Hatvannégy évvel ezelőtt azt hitte Európa, hogy soha többé nem fordulhat elő, hogy a többség üldözi és gyilkolja a kisebbséghez tartozókat. Azóta tudjuk, hogy akik hittek ebben, azoknak csalódniuk kellett. Hatvannégy év elteltével hazánkban, Magyarországon azt látjuk, hogy újjáéled a kirekesztés és a gyűlölet. Magyarországon ma ismét félnek az emberek, hogy származásuk, bőrük színe, gondolkodásuk vagy vágyuk természete miatt megbélyegzésnek, fizikai fenyegetésnek lehetnek kitéve. És félelmük nem
alaptalan.
Ma újra embereket ölnek meg pusztán a származásuk miatt. Ez tűrhetetlen!
Emeljük fel szavunkat a kirekesztés és a gyűlöletkeltés ellen! Mutassuk meg, hogy Magyarország a demokratikusan gondolkodó, az emberi jogokat tiszteletben tartó többség országa. Olyan ország, amely nem tűri a kirekesztést, a társadalom bármely csoportjával szembeni politikai hisztériakeltést, és határozottan kiáll az emberi jogok mellett. Felhívjuk a közjogi méltóságokat, a pártokat, a civil szervezeteket és minden magánszemélyt, aki nem akar olyan országban élni, amelyben egyes polgártársaink megfélemlítésnek, üldözésnek vannak kitéve, hogy jöjjön velünk és tiltakozzunk együtt jövő szombaton, május 16-án délután 3 órakor a Szent István parkban a kirekesztés és a gyűlölet ellen.
MMM
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.