NYITOTT AJTÓ

„Végül pedig, éljetek egyetértésben és harmóniában! Ugyanaz a gondolkodásmód és törekvés legyen bennetek! Igyekezzetek egymást megérteni! Szeressétek egymást, mint igazi, jó testvérek! Legyetek együtt érzők és alázatosak!” (1Pt3,8)

Az ember nem a véletlen „műve”
Az ember nem a véletlen „műve”
Isten, teremtő szándéka is az Ő végtelen szeretetéből árad. Isten azért teremtette az embert, hogy az Ő dicsőségére legyen (Ézs43,7), hogy Vele közösségben legyen (Kol1,16). Isten szándéka az emberrel, hogy megossza vele mind azt, ami belőle fakad.

Ezért Teremtő Istenünk minden ember életére vonatkozó személyes és tökéletes tervet készített. Még is az ember naponta megkérdőjelezi Isten szándékát. A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió Mezőberényi házi gyülekezetében közösen kerestük Istenünk tervét a saját életünkre vonatkozóan,…

„a hűség, ami egyre drágább kincs”
„a hűség, ami egyre drágább kincs”
Egy-egy dolognak az ára akkor értékelődik fel a gazdasági folyamatokban, amikor a kínálat fogyni kezd, a kereslet azonban növekedni. De vajon hogy van ez az ember tulajdonságait illetően, szellemi aspektusból vizsgálva?

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kerestük együtt a választ a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió Körösnagyharsányi házi gyülekezetében, miközben finn misszionáriusaink Pirjo-Riitta Törmänen és férje Aarne a gyermekeket tanították.2017.11.08-án. „Mert a hegyek megszűnhetnek, és a halmok…

Bízz minden körülmény ellenére Jézusban!
Bízz minden körülmény ellenére Jézusban!
Békesség néktek! Így köszöntjük egymást, amikor találkozunk, de vajon tudjuk-e hogy mit kívánunk egymásnak, és valóban komolyan is gondoljuk? Vagy csak vallásos szokásból, tiszteletből köszöntjük egymást ily módon?

A béke, békesség szó görögül eiréné míg, héberül salom. Jelentése szinte maga az evangélium. A háború ellentéteként béke, csendesség, megpihenés, nyugalom, egyetértés, összhang. De nézzük a héber kifejezést, ami sokkal inkább jelenti a tökéletes békességet. Salom! – mondják, ami ezt jelenti: Legyen…

Surman László - Soha többé

Címke feed

    Nincs megjeleníthető elem.

Naptár

november 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív > >> 
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

Friss topikok

Állandó oldalak

süti beállítások módosítása